2012. október 15., hétfő

Wass Albert: Az Angyalok tisztása


~ Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson.
Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.
Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben.
Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád.
Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik.
Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.
De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről...
Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed.
Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép.
És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,
egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten.
A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit sem tudsz akkor.
Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél.
Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.
Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat,
szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon:
csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem. ~