2017. február 24., péntek

~ ÚJ ÉS TISZTA KEZDET ~


***
Mihály Arkangyal azt üzeni nekünk, hogy minden lezárás egy új kezdete. Ne féljünk lezárni a múltat, mert egy szebb jövő megvalósulásának adunk helyet általa. El kell fogadnunk jelenlegi helyzetünket ahhoz, hogy megengedjük valami nagyszerűbb érkezését életünkbe. Ha elengedjük régi hitrendszerünket, a körülöttünk lévő világ egy csapásra megváltozik. Bízzunk Isten és az Angyalok útmutatásában, mert Ők mindig a lehető legjobbat szánják nekünk.

Imádság:
"Köszönöm, hogy új lehetőségeket nyitsz meg előttem, és segítesz lezárni a múltat.
Tölts el bizalommal a változások ezen időszakában."

2017. február 23., csütörtök

~ ÖRÖK SZERETET ~


***
Mihály Arkangyal azt üzeni nekünk, hogy életünk minden pillanatában szeretet vesz körül bennünket. Isten és az Angyalok végtelen szeretete védelmez örökké. Ha ezt nem érzékeljük, az azért van, mert eltávolodtunk igaz természetünktől, és Istentől. Ahhoz, hogy megleljük a szeretet megnyilvánulásait környezetünkben, saját magunkban kell megtalálnunk. Csak akkor tudunk szeretetet adni és elfogadni, ha szeretjük önnön magunkat. 

Imádság:
"Segíts, hogy észrevegyem és befogadjam a felém irányuló szeretetet, hogy én se féljek szeretetet adni, és azt kimutatni."

2017. február 22., szerda

~ TISZTELD ÉS KÖVESD A MEGÉRZÉSEIDET ~


***
Mihály Arkangyal azt üzeni, hogy hallgassunk a megérzéseinkre, mert a helyes irányba terelgetnek minket. Isten és az Angyalok megérzéseinken keresztül üzennek. Az üzenetek érkezhetnek látás, hallás, érzékelés útján, de érezhetjük azt, hogy valamit tisztán tudunk. Nem véletlenül alakult ki az a meglátás, hogy mindig az első megérzés az igazi. Biztosan mindannyiunkkal előfordult, hogy volt egy érzésünk valakivel vagy valamivel kapcsolatban, de elhessegettük, figyelmen kívül hagytuk, és később bebizonyosodott, hogy igazunk volt. Ha tudatosak vagyunk, és megtanuljuk használni ezen képességünket, csodálatos változás történik életünkben, mert Isten és az Angyalok mindig jobban tudják mi szolgálja a fejlődésünket, mint mi magunk.

Imádság:
"Köszönöm, Mihály Arkangyal, hogy támogatsz, vezetsz és védelmezel, amikor a megérzéseimre hagyatkozva cselekszem. 
Segíts, hogy megértsem és ki tudjam fejezni érzéseimet."

2017. február 21., kedd

Útmutatás Angyalkártyával


Kedves Olvasóm!

Ha szeretnél útmutatást kérni az Angyaloktól, kérlek, írj az angyalhang11@gmail.com e-mail címre.
Várom szeretettel jelentkezésed!

~ A jóskártya az Angyalokkal és Arkangyalokkal való kapcsolatfelvétel ősi és időtálló eszköze, amely a pitagoraszi számmisztikára épül. Ez kimondja, hogy minden szám és ábra matematikailag meghatározható pontossággal rezeg.
Ezek a jóskártyák a vonzás törvényeinek csalhatatlan elvén működnek, ezért nem húzhatunk "rossz" lapot. Ez azt jelenti, hogy saját kérdéseink (vagy az illetőé, akinek jósolunk) mindig a nekik megfelelő rezgésű válaszlapot fogják vonzani. ~
Doreen Virtue

~ SZERETTEIDDEL EGYÜTT BIZTONSÁGBAN VAGY ~


***
Mihály Arkangyal azt üzeni nekünk, hogy életünk minden napján biztonságban vagyunk, mert Isten és az Angyalok velünk vannak. Védelmeznek minket, szeretteinket. Gondot viselnek pénzügyeinkre, otthonunkra, tulajdontárgyainkra, csak kérnünk kell. Arra figyelmeztet, hogy az aggódás csak még többet vonz abból, amitől félünk. Ezért hangoljuk gondolatainkat, érzéseinket, szavainkat minél magasabb rezgésszintre, és érezzük teljes biztonságban magunkat a Menny gondoskodó szeretetében.

Imádság:
"Istenem és Mihály Arkangyal!
Köszönöm, hogy vigyáztok rám és szeretteimre (itt felsorolhatod a nevüket).
Kérlek, segíts, hogy biztonságban érezzem magam, megnyugodjak, a számomra fontos dolgokra figyelhessek, és boldogan, egészségben élhessek."

2017. február 20., hétfő

~ LÉGY JÓ MAGADHOZ ~


***
Mihály Arkangyal azt üzeni nekünk, hogy nagyon fontos megfelelő módon gondoskodni magunkról mind fizikai, mind lelki szinten. Kerüljük az olyan  kapcsolatokat, amelyek nem építő jellegűek, amelyek nem a fejlődésünket szolgálják. Arra is figyelmeztet, hogy tisztában kell lennünk saját szükségleteinkkel, meg kell húznunk a határainkat, és ha szívünk azt súgja nemet kell mondanunk, még akkor is, ha esetleg ez nem tetszik másoknak. Ahogy spirituálisan fejlődünk, egyre érzékenyebbé válunk az energiákra, rezgésekre, testi szinten a vegyszerekre, bizonyos ételekre, italokra. Az Égiek sugallata alapján megkapjuk a választ, hogy mi az, vagy ki az, amit, vagy akit el kell engednünk az életünkből ahhoz, hogy boldogok és egészségesek legyünk. 

Imádság:
"Mihály Arkangyal!
Kérlek, segíts, hogy a magam iránt érzett gyengéd, gondoskodó szeretet vezérelje minden gondolatomat, szavamat és tettemet.
Segíts, hogy elhiggyem, hogy megérdemlem a jót.
Megszabadulok a bűntudattól, hogy megtapasztaljam a tartós belső nyugalmat."

2017. február 15., szerda

ÉTEL (Doreen Virtue: Angyali üzenetek c. könyvéből)


Meglepődnél, ha megtudnád, hogy az emberi élet fenntartható az élelemfogyasztás radikális csökkentésével is?
Talán nem is lepne meg, mivel tudod, hogy a valóságot a hit tartja fenn. Csak az éhségben való hited az, ami kínzó éhséget okoz, és látszólagos szükségletekkel teremt a gondolatvilágodban.
Nem akarunk moralizálni az étellel kapcsolatban, ám úgy látjuk, hogy nagyon sokan abban találtok vigaszt, hogy ételdarabokat dugdostok a szátokba, ezzel csillapítva az Isteni egység utáni éhségeteket. Az ilyen lényeket szeretnénk gyógyító jelenlétünkkel vigasztalni, noha olykor igen nehéz elérni őket. Ezért emlékeztetünk arra az állapotra, amit egykor áldásmondásnak neveztek. Szeretnénk ezt hinni, hogy ez nem egy elavult hagyomány, hanem inkább egy újra felfelé ívelő irányzat.
A főhajtás és a mennyei eredetre való emlékezés percében hozzáférhetővé teszed nekünk, Angyaloknak, hogy asztaltársaid legyünk. Mi édes muzsikával csatlakozunk hozzád, s fenntartjuk az asztalnál a jó hangulatot. 
Használd ki ezeket az alkalmakat! Az áldásmondás az egyik módja annak, hogy asztalodhoz invitálj bennünket. Használj bármilyen módszert, ami közel áll hozzád, drága gyermek! 
Csak arra kérünk: Hívj bennünket asztalodhoz!
Az eljövendő időkben a tested alkalmazkodni fog a földi atmoszférán túlról érkező energiarezgésekhez. Az étel az energia közvetítője, s a tested sokféleképpen dolgozza fel ezt az energiát. Az egyik módja az információ átvitele a földtalajból a tudatodba. A Föld szól hozzád, gyermekein, az élő növényeken keresztül, melyeket elfogyasztasz.
A következőképpen gondolj erre: étkezésed olyan találkozó, melyen üzenetek és ötletek cserélődnek ki, anélkül, hogy ennek tudatában lennél. Arról beszélünk, ami a láthatatlan síkon zajlik, s úgy érezzük, itt az ideje, hogy ezt megosszuk veled.
Földanya kiált, hogy meghalld, noha kiáltásai halkulnak, amikor sokat eszel - de nem az élő földjéből vett táplálékot.
Ugyanannyi idő alatt, ameddig növényeit különféleképpen felhasználod, megszólíthatnád őt gyengéd szeretettel. Mezítláb megtett séta a fűben, tölgyfa alatt elsuttogott varázsszavak, tested lágy ringatása összekapcsolhatnak a hozzád küldött üzenettel.
A víz szintén alapvető üzeneteket hordoz. Idd gyakrabban, mint teszed, s fogyaszd holisztikusan, olyan természetes formában, amilyenben csak tudod.
Ezen azt értjük, hogy a növények, ásványok és az alapvető vitaminok legtisztább formáját a természetben találhatod meg feldolgozatlan formájukban. Nincs olyan gulyás vagy pörkölt, ami többet tudna neked adni, mint maga Földanya.
Őrizd tehát ezt az ősi örökséget azzal, hogy újra a növények felé fordulsz, és miközben eszed őket, figyelsz, hallgatózol. Hallgatózol csendben. Halld meg a növények szeretetteljes üzenetét mely gyökerükből, szárukból, magjukból árad feléd. Kérjük, hallgasd figyelmesen, amit a szívedben és az elmédben hallasz, és értékeld nagyon ezt az üzenetet - szeretettel.
Lehet, hogy ebben találod meg küldetésed célját, a táplálkozásnak e gyengéd formájában.
Tudjuk, hogy ez kezdetben riadalmat okoz azoknak, akik biztonságukat, kényelmüket a megszokott eszközökben találják. Ám mi az igazat mondjuk neked, drága gyermek. Régi helyen biztonságot keresni nem célravezető.
A biztonságod a gyerekeid biztonsága akkor biztosított, ha odafigyelsz a növénybirodalomra.
Tölts több időt csendes derűben, s ha semmit se hallasz, hívj bennünket, Angyalokat segítségül. Azt akarjuk, hogy meghalld  a Föld kiáltásait. Nem azért, hogy bűntudatot érezz azért, amit az emberi faj szemmel láthatóan művelt. Nem, ez semmin se segítene. Azt akarjuk, hogy meghalld, és meglásd azt, amiről mi, az Angyalok tudjuk, hogy igaz, hogy nem késő még megmenteni Földanyát.
Mérhetetlen szépségeivel, csodálatos bájaival társaságot keres benned a Földanya. 
Majd ő megmondja neked, mire van szüksége, melyik fájó sebét kötözd be. Ugyanakkor azt, aki nem akar róla tudni, azt nem lehet kényszeríteni. Ez szabad akarat kérdése.
Arra kérünk, hogy nézz mélyen a szívedbe, s szeretettel kapcsolódj össze azzal a lénnyel, aki igazán szeret téged: az anyával és a bolygóval. Ha követed vezetését, akkor minden sokkal természetesebb lesz benned. Rátalálsz arra az ételre, ami téged tükröz majd: téged, a természeti lényt.
Ez a lényeged. Ez az életed.